
Nyirokmasszázs
- Hú, az nagyon fáj! – jött rá gyorsan a válasz.
Tényleg FÁJ? A nyirokrendszer közvetlenül a bőr alatt helyezkedik el, nem az izmok szintjén dolgozunk, ami mélyebben helyezkedik el. Nyilván, problémás területeknél ez is okozhat kellemetlenséget....
Milyen a nyirokrendszer? Szervezetünk csatornarendszere.
A nyirokrendszer erei kesztyűszerűen végződnek, feladatuk pedig, hogy a szövetközi folyadékból összegyűjtsék a nyirkot, amely a nyirokcsomókon áthaladva részt vesz az immunrendszer szűrő- és védekező folyamataiban, majd visszakerül a véráramba.
A nyirokfolyadék áramlását elsősorban a vázizomzat, tehát a mozgás működteti.
A NYIROKMASSZÁZS hatékonyan támogathatja ezt a munkát, hiszen egy lágy, pumpáló, ritmikus mozdulatsorról beszélünk.
Indulj a harmónia felé
Szeretettel várlak egy olyan nyugodt, meghitt környezetben, ahol végre kiszakadhatsz a mindennapok rohanásából, és újra önmagadra figyelhetsz. Célom, hogy testi-lelki feltöltődést nyújtsak minden hozzám érkező vendég számára.
A kezelések során a relaxáció, az egyensúly és a belső harmónia kerül a középpontba. Szolgáltatásaim között megtalálható reflexológiai talpmasszázs, a komplex fiatalító arcmasszázs, a hátmasszázs, valamint a teljes testmasszázs, amely segít a stressz oldásában, az izmok ellazításában és a természetes megújulás támogatásában.
Hamarosan természetgyógyász-reflexológusként segítem a hozzám fordulókat. Az energetikai kezelésekkel (IET®) pedig támogatást nyújtok a lelki blokkok oldásában és a belső egyensúly visszaállításában.
A Boglárka Harmónia Világa egy hely, ahol a pihenés, a női energia és a feltöltődés találkozik. Engedd meg magadnak a törődést, és indulj el a harmónia felé. Szeretettel várlak Budapesten, az I. kerületben, könnyen megközelíthető helyen, szép környezetben.
Harmonikus pihenés Budapest belvárosában
Személyre szabott kezeléseimen szép környezetben, natúr termékekkel, illóolajokkal, csúsztatott köpöllyel, masszázzsal és számos hasznos praktikával gondoskodom tested és lelked feltöltődéséről.
Egy hely, ahol egyensúlyba hozhatod önmagad!
BoglárkaHarmóniaVilága egy olyan belvárosi pont, ahol TE vagy a középpontban. A teljesség igénye nélkül megtalálhatóak a masszázsok (arc, hát, teljes test, talp, nyirok) és a jóga elemei (testtartás, légzés, relaxáció), melyet igény esetén vörösfényterápiával (JacobsenRed), aroma- és hangterápiával és különféle technikákkal (pl. kineziotape) egészítek ki. Számomra a TE testi- lelki- és mentális feltöltődésed az első!
- rész- és teljes testmasszázs
- komplex fiatalító arcmasszázs
- talpmasszázs reflexológiával




